A bankett

Meleg nyár eleji nap volt, szóbeli érettségi vizsgám első napja. Felsorakoztunk a bizottság előtt, kiderült, mégiscsak másnap kell majd jönnöm. Az ajándéknapot lazítással töltöttem, majd hirtelen ötlettől vezérelve levágattam középhosszú hajam.

 Jó móka lesz holnapra - gondoltam. Másnap egyetlen öltönyömet felöltve, gondosan kitisztított cipőben jelentkeztem vizsgára. Mulattatott, hogy megrökönyödtek osztálytársaim és tanáraim új fizimiskámon. Vártam, hogy szólítsanak. Odabenn templomi volt a légkör. Tanári karunk egyetlen hosszú asztalnál foglalt helyet, és árgus szemekkel figyeltek minket, jelölteket. A tételek kihúzása után helyet foglaltam egy egyedül álló padban, ami pontosan a tanári asztal jobb szélénél állt. A felkészülés végén még sokáig nem szólítottak. Érdeklődve figyeltem társaimat, majd érezni kezdtem valakinek a tekintetét. Gyors oldalpillantással felmértem, hogy Petra (néni:)) az, az osztály egyik felének biológiatanárja. Fiatal, sudár termetű lány volt, hosszú, sötét hajjal, igéző szemekkel, érzéki ajkakkal, formás telt mellekkel és hosszú combokkal. Sok fiú álmodozott minden bizonnyal róla.
Sosem felejtem el mosolyát. Akkor úgy véltem, hajviseletemnek szól, ma már tudom, több volt ennél. Mindenesetre akkor sem szűnt meg, amikor ránéztem. Zavarba jöttem, elfordultam. Szerencsére hamarosan én következtem, és a beszámolás feledtette velem a történteket. A banketten láttam legközelebb. Csinos ruhában, még mindig mosolyogva. Kerültem őt, nem mertem szólni hozzá, inkább társaimmal iszogattam - a komoly ittasság állapotáig.
- Az alkohol győzött! - motyogtam egy barátomnak, és kitámolyogtam a kerthelyiségbe, lerogytam egy asztalhoz és ott szundikáltam. Jóval később arra eszméltem, hogy valaki a hajam simogatja. Felnéznem sem kellett, tudtam, hogy ki az. Mikor mégis szembenéztem sorsommal, Ő még mindig mosolygott... A bankett végére viszonylagosan kijózanodtam, és értelmes beszélgetésre is képesnek éreztem maga, majd felajánlottam, hogy hazakísérem. Inkább persze tántorgás volt ez, de különösebb probléma nélkül érkeztünk el a lakásához. Megálltunk, a szemembe nézett, majd minden átmenet nélkül magához húzott, és megcsókolt. Kíváncsi nyelvével hamar felmérte a helyzetet, majd hosszas csatába keveredtünk. Édes ajkai hosszan tapadtak az enyémre, nem is reméltem volna ilyesmit. Mikor végre abbahagytuk, a bűntudat és az érzékiség vegyes érzésétől keveredve nem tudtam, mit tegyek. A választ Ő adta meg: behúzott az ajtón.
A lakás biztos magányában aztán folytattuk, ahol elkezdtük. A bűntudatom háttérbe szorult, óvatosan vetkőztetni kezdtem, ő is engem. Hamarosan meztelenül álltunk szemtől szembe, még mindig csókolózva. Kezem lassan letévedt hullámzó kebleire, hosszasan simogattam keményedő bimbóit. Halk sóhajai tapasztalatlanságom ellenére is jelezték, hogy jó irányba indultam felfedező utamon. Felismerve, hogy fekve mindez kényelmesebb, az ágyhoz léptünk, és ott folytattuk. Felfedező kedvem sasszárnyra kapott elégedettségét látván, és lejjebb is elkalandoztam. Sötétbarna szőrzetének képe, rózsaszín kelyhének illata tovább serkentett. Ügyetlenül bár, de finoman izgatni kezdtem csiklóját, barlangjának bejáratát. Halk sóhajai hosszabb nyögdécseléssé változott. Kezével erőteljesen lenyomta fejem, jelezve további teendőmet. Megízlelni nedvét szinte elviselhetetlenné tette farkam merevedését. Nem bírtam sokáig, a hónapok óta bekészített (és soha nem használt) gumit elővettem tárcámból és ügyetlenkedve próbáltam felhúzni.
Mosolya kedves volt, mikor lefogta a kezem. Láttam szemén, hogy nem ezt szeretné még. Lassú mozdulatokkal húzogatta a bőröm, szinte robbanásig feszítve a húrt. Majd meg-megállt, incselkedve tekintve rám. Jó ötpercnyi játék után végül szájával péniszem fölé hajolt, és szájával is kényeztetni kezdte azt. Noha közel éreztem a robbanást, mesterien nem hagyta beteljesülni a kéjt... Látva, hogy nem bírom tovább, felhúzta nekem a gumit, hanyatt feküdt, és minden szó nélkül felkínálta magát. Óvatosan elhelyezkedtem, ő segített megtalálnom a célom. Óvatosan kezdtem betologatni a farkam. Jó érzés volt, bár mintha kissé távolabbra estem volna vissza a szokatlan érzés miatt. Láthatólag ő hamar visszatalált-halk nyögdécseléséből erre tudtam következtetni. Érezve hüvelye összehúzódását, kezdtem egyre jobban elfeledkezni a körülményekről. Nyögdécselései és sóhajai szaporábbak lettek, majd elképzeléseimmel ellentétben - hangtalanul remegni kezdett egész teste, és elélvezett.
Noha közel voltam, valami hiányzott. Crescendójának lecsengése után azonnal felmérte a helyzetet, szorosan magához ölelt. Éreztem kemény bimbóit mellkasomon, segítő lábait, és tudtam, ez kell, ez hiányzott. Egyre rendszertelenebb lökésekkel segítettem magam a cél felé. A csúcs előtti pillanatban halkan a fülembe súgta:
- Élvezz! Mintha parancsnak engedelmeskedtem volna, azonnal elöntött a kéj. Hosszan tartott, mindenem megmozgatott. Valóságos fizikai fáradtság vett rajtam erőt. E gyönyörű percek után ismét rám tőrt a bűntudat. Úgy éreztem, menekülnöm kell innen, nekem ezt nem lett volna szabad. Ő megértő volt, nem tartóztatott. Sebtében felöltözve kirohantam az éjszakába, és hazamentem.
Néhány héttel később felhívtam. Kedvesen szólt a hangja a telefonban, találkoztunk is többször, de már soha többé nem volt szex. Azt az egyszeri alkalmat, az elsőt azonban nem felejtem el soha.

 

A húgom fiókja

Hadd kezdjem a legelején. A történet idejében 22 éves egyetemi hallgató voltam, politikatudomány szakon. A 19 éves húgommal, Susannal éltem anyánk házában. Rövid idelátogatásaitól eltekintve édesanyánk már kb. 2 éve a Virgin-szigeteken élt, azóta, hogy a húgom elkezdett a művészeti iskolába járni.

 

Susan és én rendkívül jól kijöttünk egymással, de talán azért, mert egymástól független életet éltünk. Övé volt az egész harmadik emelet, az enyém a második, és gyakran napok teltek el anélkül, hogy láttuk volna egymást a reggeli kávézás kivételével.
A dolog, amit le akarok írni, azért történt, mert a tévénk elromlott. Általában véve nem tévézek sokat, de az 1996-os Clinton-Dole tévévitáról nem akartam lemaradni. Megkértem Susant, hadd nézzem a kis tévéjén a hálószobájában. Ő beleegyezett.
Vacsora után felmentem a szobájába, miközben ő még mindig az első emeleti műtermében dolgozott egy festményén. A szobájában - zsebkendőt keresgélve - kinyitottam az éjjeliszekrénye fiókját és egy vibrátorra és két pornókazettára bukkantam. "Nocsak, nocsak, kishúgom... " -gondoltam magamban mosolyogva. Nem akartam, hogy minden-lében-kanál perverznek tartson, ezért egyszerűen visszaraktam őket és becsuktam a fiókot.
A vita végefelé - ami, bevallom, feleannyira sem izgatott, mint a húgom fiókjában lévő dolgok - Susan bejött egy pohár fehér borral, a szokásos öltözékében, ami fekete harisnyából és egy bő, buggyos pulóverből állt. Lerúgta a cipőit, az ágyra dőlt és megkérdezte, ki áll nyerésre.
A vita véget ért és azt mondta, hogy amennyire ő meg tudja ítélni abból, amit látott, biztos, hogy Clinton nyert.
- Tudod, mi a fura? Valahogy Alexre emlékeztet a beszédstílusa.
Alex a barátja volt, amíg egy hónapja nem szakítottak.
- Hiányzik? - kérdeztem, komolyan aggódva.
- Nem nagyon - ismerte be. De aztán egy apró kuncogás után hozzátette: - De azt be kell vallanom, hogy azért a szex igen.
- Tényleg? De miért hiányozna a szex, amikor itt van neked ez... - mondtam és kinyitottam a fiókot, előhúztam a vibrátort, vigyorogva az orrom elé tartva folytattam: - hogy úgymond betöltse az űrt...
- Add ide! - kiáltotta dühösen, odakapott és megpróbálta kiszedni a kezemből a ketyerét. De én gyorsabb voltam, hátat fordítottam, ő pedig figyelemre méltó erővel kapta el és szorította meg a csuklómat.
- Oké, oké, sajnálom - mondtam. - Visszaadom.
Bűnbánó képet vágva visszaszolgáltattam. Láttam, hogy még mindig mérges és az arca piros az erőlködéstől és a zavartól.
- Sajnálom. De nagyon izgatta a fantáziámat, amikor megtaláltam. Tudod, a saját húgom... Ez olyan, mint a szüleid... Igazából nem tudod elképzelni őket, hogy AZT csinálják. Nem kellett volna ezt tennem, tudom.
- És? Nem tudtad ezt elképzelni a saját húgodról? Minden nő csinálja, egyszerűen csak nem verik nagydobra, te kukkoló!
- Már bocsánatot kértem. És tudom, hogy ezt minden nő csinálja, de azért be kell vallanom, hogy soha nem láttam egyet sem, amint éppen, ööö ... ezt csinálja.
- Úgy érted, hogy a nagy csinnadrattával idehurcolt a barátnőid közül egyiket sem vetted rá, hogy magához nyúljon? - kuncogott.
- Nem.
Hirtelen tapasztalatlannak éreztem magam a húgom előtt.
- Miért nem kérted őket, ha meg akartad nézni?
- De te mondtad, hogy ez nagyon bensőséges, magánjellegű dolog, nem?
- Igen, de valahogy izgató is, ha egy fickó figyel közben. Legközelebb kérdezz rá, fogadni mernék, hogy meglep a válasz.
- Láttál már férfit maszturbálni?
- Igen.
- És ... izé ... felizgatott?
- Ó, igen. Nagyon. Utána hónapokig arról fantáziáltam.
- Ki volt az?
- Szerinted?
- Rávetted Alexet, hogy verje ki előtted?
- Nem.
- De akkor ki volt?
- Te.
- Én?
- Aha, te. Kb. 4 évvel ezelőtt volt a nyaralóban. Akkor még csak 14 voltam. A szobámban olvastam, te pedig éppen feljöttél a tóról és az előcsarnokban feküdtél bele egy nyugágyba. Olvastam tovább, de 5-6 perccel később sóhajtozást hallottam a nyugágy felől. Odasettenkedtem az ablakhoz, hogy lássam, mi folyik ott. A péniszedet vagy a kezedet nem láttam, de az arcodat igen és a vállad rázkódott egy kicsit. Már majdnem megszólítottalak, de aztán rájöttem, hogy mi történik, ezért csendben maradtam és tovább figyeltem. Takarásban álltam és te becsuktad a szemeidet, de nem mertem olyan helyre menni, ahonnan láthattam volna a fel-le pumpáló kezedet. De tovább néztem az arcodat és hallgattam a légzésedet és a lihegésedet. Először majdnem felnevettem, de aztán csak megbabonázva álltam és egyre jobban beindultam. Éreztem, hogy nedvesedem. És amikor elmentél - egy apró vinnyogás kíséretében, eltorzult arccal - hát, egy 14 éves lánynak, akinek szinte semmi tapasztalata nincs a fiúkkal kapcsolatban eléggé izgató volt.
- És még te neveztél engem kukkolónak? !?
- Nem kukkoltam, már ott voltam, amikor odajöttél. Végül is egy kis műsort adtál elő nekem. El kell ismernem, jó kis show volt. Nagy részt vállaltál magadra a szexuális nevelésemből - nevetett.
- Akkor úgy néz ki, hogy jössz nekem eggyel - mosolyogtam.
- Egy mivel?
- Egy bemutatóval.
- Tehát azt akarod, hogy előtted, a saját bátyám előtt kotorásszak a lábam között? Ezt nem gondolhatod komolyan!
- Dehogynem. Végül is te mondtad, hogy csak kérnem kell. És hogy izgató, ha közben egy férfi figyel. Én talán nem vagyok az?
Közben mosolyogtam, de az igazság az, hogy már csak a gondolattól is merev lettem. Láttam, hogy Susant is izgatja a gondolat.
- Talán. De így soha nem leszek képes elmenni. Végig arra fogok gondolni, hogy nézel.
- Akkor próbáljuk így - mondtam és előhúztam a fiókból az egyik pornófilmet. - igy már erre koncentrálhatsz, beleélheted magad, el is felejtkezhetsz rólam. Ideülök a székre. Még csak rám sem kell nézned.
- Nem vagyok biztos benne, hogy...
- Nem is kell biztosnak lenned. Csak próbáljuk ki. Nem kell többet mutatnod, mint amennyit te láttál, amikor rajtakaptál engem. Takarózz be nyakig. Ha nem működik a dolog, csak nyugodtan hagyd abba. De, tudod, szerintem elég izgató lesz.
Látszott rajta, hogy még habozik, de az is, hogy önkéntelenül izgatja a helyzet.
- Oké, de csak kipróbáljuk! - mondta végül.
A szívem - vagy valami más - riadót fújt. Betettem a kazettát a videóba, közben Susan párnákat halmozott a feje alá és magára terítette a paplant. Rá sem mertem nézni és egy szót sem szóltam, mert éreztem, hogy egy apró hiba és lefújja az egészet. Én nem akartam neki ürügyet adni erre, annyira vágytam rá, hogy élvezni lássam. Visszamentem az ágy mellé állított székhez, a tévé felé fordítottam és leültem.
A távirányítóval elindítottam a kazettát. Az FBI másolásvédelmi figyelmeztetésén és a szextelefon-reklámokon átpörgettem, aztán lejátszásra állítottam a komolyabb "akció" kezdetén. A videófilm válogatás volt - "best of" - és egy telefonszerelő-tüzes háziasszony jelenettel kezdődött.
A képernyőt bámultam, néha-néha oldalpillantást vetve Susanre, akinek a takaró egészen a mellei alá volt felhúzva. A kezei a takaró alatt voltak. Még mindig rajta volt a buggyos pulcsi. A "bemelegítő" képsorok alatt nem láttam semmi mozgást a paplan alatt. Féltem, hogy ez az egész túl kellemetlen Susannek és hogy bármelyik percben lefújhatja a dolgot.
Hogy ezt megakadályozzam, megpróbáltam feltenni néhány "hülye gyerek" kérdést. Azt akartam, hogy felvegye a tanárnéni szerepét, én - a bátyja - pedig a nebulóét.
- A nőknek tetszenek az ilyen filmek? Felizgatja őket?
- Fogalmazzunk úgy, hogy elég jól ismerem ezt a kazit - válaszolta Susan.
- A nő-nővel jeleneteket szereted inkább, vagy amikor férfiakkal csinálják?
- Mindkettőt, azt hiszem. De ne kérdezősködj, ha azt akarod, hogy csináljam - válaszolta mérgesen. - Később majd megmutatom, melyik jelenet izgat fel legjobban.
Elcsendesedtem. Néhány perc, a képernyőn játszódó kemény és forró lepedőakrobatika után Susan a paplan alatt kígyózó mozgással vonaglani kezdett és tudtam, hogy most veszi le a harisnyáját (esetleg a bugyiját is? ). Aztán lassú puncisimogatás vette kezdetét, amit csak a takaró enyhe, de állandó mozgása sejtetett.
A székem kissé mögötte volt és ő egyszer sem nézett rám. Én már nem a tévét figyeltem, hanem csak Susant. A légzése hallhatóan mélyült, de még mindg egyenletes és lassú volt. A feje enyhén ringatózni kezdett a párnán és a kézmozdulatai felgyorsultak. Nagyon beindultam, a péniszem kényelmetlenül feszült a farmeromban, de nem mertem megmozdulni, hogy enyhítsem a kellemetlenséget, inkább nagyon finoman elkezdtem magam simogatni a nadrág anyagán keresztül az ujjaimmal.
Hirtelen valami kattant és mélyhangú zümmögést hallottam a paplan alól. A vibrátor - amiről szinte elfelejtkeztem - működésbe lépett és láttam, hogy Susan szélesebbre tárja a lábait. Szemei még mindig a képernyőt figyelték, de most már időnként be-becsukta őket és a fejét egy pillanatra oldalra billentette. A szája kissé nyitva volt és lélegzete mélyülőből lihegővé vált. Arra gondoltam, hogy most már bármelyik pillanatban elmehet és olyan merev voltam, mint még soha életemben. Éreztem, hogy szivárog a farkamból az előváladék.
De még nem jutott a csúcsra. Előttem pedig még számos csodás perc állt, miközben figyelhettem ahogy egyre jobban belemerül a tevékenységébe. Még szélesebbre tárta combjait, térdeit felhúzta, így kis sátrat csinált a takaróból. Aztán levegő után kapott és egy aprót mordult.
Biztos voltam benne, hogy azt sem tudja, ott vagyok. De meglepetésemre megkérdezte:
- Figyelsz?
- Ó, igen - válaszoltam áhítattal.
- Bennem van és nagyon jó érzés. Ki és be húzogatom nagyon lassan. El tudod képzelni? Be... és ki.. be... és ki. Bárcsak érezhetnéd ezt a gyönyört!
Néhány pillanatig semmit sem mondott, de a lassú és folyamatos mozgás folytatódott. Légzése erőlködő és kapkodó volt, a kezei mozgása által diktált ütemben.
- Tetszik? - susogta.
- Igen.
Szinte fuldokolva nevetett:
- Nagyon merev?
- Igen, nagyon.
- Simogatod magad?
- Csak egy kicsit.
- Gondoltam.
- Benedvesedtél?
- Tocsogok! Mindent összekenek. De most maradj csendben. Ennél a résznél mindig elmegyek.
A kezei egyre gyorsabban mozogtak, szaggatottan és hangosan lihegett. A képernyőre pillantottam és egy szőke csajt láttam egy fürdőkádban, akinek a mellét egy fickó szopta. De a lány megfordult és figyelmét egy másik, a fürdőkád szélén ülő férfinak szentelte. Odament hozzá, megfogta a faszát, előrehajolt és elkezdte szopni. Az első hapsi, még mindig a vízben, szorosan mögéállt, bal kezével a haját simogatta, jobb keze pedig előrenyúlt és finoman masszírozni kezdte a melleit, néha-néha belecsípve a mellbimbóiba.
- Dan, nem jönnél... - kérdezte Susan - Á, nem. Mindegy.
- Kérlek, Susan, mondd meg, mit szeretnél.
- Hát... idejönnél és simogatnád a melleimet? Csak így a pulóveren keresztül.
Előrejöttem és mögéültem az ágyra. Nagyon óvatosan elkezdtem simogatni a melleit a pulóveren keresztül. A fejét párnák támasztották, még mindig a tévét bámulta, de amikor cirógatni kezdtem, röviden behunyta a szemeit.
- Szép kis cickói vannak a húgomnak.
- Köszönöm.
- Igen. Nagyon, nagyon szépek.
- Masszíroznád egy kicsit? És légy egy kicsit durvább, pont mint a fickó a filmben.
Úgy tettem és mondhatom, nagyon élvezte. A légzése nagyon szapora lett és a szemei rátapadtak a fürdőkádban oboázó szőkére, aki most már az egész faszt mélyen a torkába szopta tulajdonosa nem kis örömére. Susan kezei felgyorsultak és halkan nyögdécselni kezdett.
- Nyúlj a pulóverem alá és légy durva! Csípj bele a bimbómba! Kérlek, csináld úgy, hogy fájjon! Fájjon!
Gyorsan lenyúltam a hasáig és durván felrántottam a pulcsit az álláig, feltárva a gyönyörű, telt, rózsás melleket, apró - de nagyon kemény - mellbimbókkal, amiket erősen nyomkodtam és húzgáltam.
- Most! Most! Ez az! Oohhh!
A szemei becsukódtak és az arca mélyvörös árnyalatot öltött, főleg az arccsontjai környékén. A fejét forgatva furta hátrafelé a párnába. Extázisban kapkodott levegő után, rázkódott a feszültségtől és a kielégülés izgalmától.
- Elélvezek - próbálta kinyögni. Aztán elveszett a remegő összpontosításban. A saját húgom, teljesen fékevesztetten, a gyönyör karmaiban.
- Finomabban. Ne annyira erősen. - zökkentett ki egy idő után az orgazmusa okozta hipnotizált állapotomból.
- Ó, igen, persze.
Rájöttem, hogy még mindig durván csipkedtem és rángattam Susan mellbimbóit, ezért visszatértem a cirógatáshoz, amivel elkezdtem. A szemei még mindig csukva voltak és még mindig hallatszot a paplan alól a fojtott zümmögés. Egy kis idő múlva kikapcsolta a vibrátort, elmosolyodott és kinyitotta a szemét.
- Ezt nem szabad többé csinálnunk - mondta Susan, miközben finoman eltolta magától a kezeimet és lehúzta a pulóverét - Tudod, ez... ez nem... helyes.
Felvette a lábam mellől a távirányítót és kikapcsolta a videót.
- Mielőtt itthagysz, lenne két kérdésem - mondta.
- Kérdezz!
- Tényleg szépek a melleim, vagy csak azért mondtad, hogy mondjál valamit?
- Nem, kishúgom, tényleg nagyon szépek. Mi a második kérdés?
- Téged is annyira felizgatott a kádas jelenet, mint engem? Nem tudom, mi a különleges abban a részben. De mindig elélvezek tőle. Amikor nem vagyok itthon és egy jó kis fantáziálásra van szükségem, gyakran erre gondolok.
- Az igazat megvallva nem nagyon láttam. Túlságosan izgatott a te arcod, és persze a melleid - nevettem.
- Megnéznéd még egyszer? Érdekel a véleményed.
- Persze. De az biztos, hogy a jelenlegi kényelmetlen helyzetemen ez csak rontani fog.
- Na nehogy azt mondd nekem, hogy le akartál menni a szobádba kiverni, miközben a húgod orgazmusa jár a fejedben? - kérdezte megjátszott döbbenettel.
- Hát... de igen, azt hiszem, azt akartam - vallottam be, teljes zavarban.
- Miért nem csinálod itt, miközben újra megnézed azt a jelenetet? Újra látni akarom, ahogy csinálod. Végülis én pont most csináltam neked.
Most én haboztam egy kicsit, de a gondolat, hogy Susan figyeli, ahogy elmegyek, túlságosan izgató volt és minden fenntartásomat elsöpörte ez az izgalom. Betakaróztam, kioldottam az övemet és letoltam a nadrágomat a paplan alatt. Susan a kádas jelenet elejére tekerte a videót, aztán megszólalt:
- Mi van? Szóval nem is láthatom a faszodat, nem láthatom, ahogy vered?
- Te sem engedted, hogy lássam a vaginádat, vagy azt, amit csináltál.
- Vaginámat? Hű, de hivatalosak vagyunk! Úgy érted, a puncimat? Látni akarod a puncimat? - kérdezte negédesen.
- Igen - feleltem halkan.
- Mit igen? Azt akarom, hogy kimondd!
- Ne csináld már, Susan! Csak játszadozol velem.
- Nem csaplak be. Megmutatom, csak hallani akarom, ahogy kimondod.
- Látni akarom a puncidat.
Erre felállt és hátat fordított nekem, miközben levette a harisnyát és a bugyit. A pulóvere hosszú volt és ő az ágyékára húzta mielőtt felém fordult. Aztán fokozatosan, centiről centire felemelte, feltárva háromszögletűre nyírt, lágy, barnásszőke szőrrel fedett pináját.
- Tetszik? - kérdezte, miközben az ágy széléhez sétált - Most te jössz! - mondta és lassan lehúzta rólam a takarót.
- De szép fasz. A bátyámnak szép nagy fasza van. Nézzenek oda! Milyen nedves a vége a váladékodtól! Ezt imádom! Kend szét rajta a kezeddel!
Úgy tettem, közben pedig a szemem le sem tudtam venni buja pinájáról. Szinte fájt, annyira vágytam a megkönnyebbülésre, bámulva a puha arany-barna kert harmatos virágát.
- Oké, nem bámuld tovább a puncimat. Ideje, hogy a filmre figyelj!
Elindította a videót és mögém ült, hogy láthasson. Lassan húzogattam, miközben a filmbeli hármas megismételte előző tevékenységeit.
- Látod? Úgy fogja a pasi farkát, mintha az színaranyból lenne. Ó, Istenem, ez teljesen bepörget!
A szemem sarkából láttam, hogy finoman ujjazza magát.
- De ez az a rész, ami nagyon bejön nekem. Látod, hogy veszi a szájába? És látod, milyen közben a hapsi arca? A gondolat, hogy ilyen gyönyört adok... Azóta imádok szopni, hogy ezt láttam. Nem úgy értem, hogy azelőtt nem szerettem... Azt nézd! Hogy állsz, bátyó?
- Elég jól.
- Nem lenne baj, ha megérintenélek? Érezni akarom a sima rúdadból áradó forróságot.
- Jó - engedtem el a farkamat és éreztem, ahogy meleg kezével megragadja. Lassan fel és le mozgatta a kezét, a szőkét figyelve, aki könnyedén siklott szájával végig partnere hatalmas dorongja mentén.
- Azt akarom, hogy akkor menj el, amikor a filmben a fickó.
- Ha kibírom odáig...
- Tényleg nagyon kemény. Nagyon. Jobb, ha én simogatlak, mint amikor te csinálod magadnak?
- Ó, igen, sokkal jobb. El sem tudok képzelni jobbat.
- Elég gyenge a képzelőerőd.
- Hogy érted ezt?
- Hát, nem lenne jobb, például, ha leszopnálak, ahogy ő csinálja? Csak most a saját húgod venne a szájába, szívná ki az édes gecidet, hagyná, hogy a tejedet a szájába lövelld.
- Igazad van, az jobb lenne. Megtennéd?
- Csak akkor, ha te megteszed, amit én akarok.
- Mit? Bármit megtennék!
- Azt akarom, hogy dörzsölgesd a pinámat. Végülis nem csinálsz semmit sem a kezeiddel.
Úgy helyezkedett, hogy elérjem a rését és elkezdte a csípőjét hullámzó mozgással a kezemhez dörgölni. Nagyon nedves volt és a kezem könnyedén siklott rajta.
- Ez az - nyögte - körözz csak! És dugd egy kicsit be az ujjad a lyukamba! Igennnnnn... Úgy! Mondtam, hogy ennél a jelenetnél mindig elmegyek és te segíthetsz abban, hogy ez a sorozat ne törjön meg. Most pedig ideje, hogy teljesítsem az alku rám eső részét!
Fölém hajolt és sziklakemény faszomat a szájába vette, játékosan csúsztatgatva rajta a nyelvét. Merev hímtagomat befogadó forró szájának látványától majdnem eldurrantam abban a pillanatban. A saját húgom! Egyre mélyebbre és mélyebbre engedett, fel és le mozogva a farkamon, egy időben a filmbéli lánnyal. Egyre gyorsabban szopott, vad crescendoba váltva, míg én azzal buzdítottam a sebesség fokozására, hogy a kezemmel egyre erősebben és gyorsabban dörzsölgettem a lába közét és minden lökéssel mélyebbre hatoltam az ujjammal.
Hirtelen robbanást éreztem a golyóimban és az ágyékomból elindult a zuhatag, ami Susan szájába ömlött. Egész életemben nem élveztem még ekkorát. Lövellés lövellés után spriccoltam és Susan folytatta a kezével a pumpáló mozgást és egyre erősebben nyomta őrjöngve rángatózó kezemhez szemérmét. Végül felemelte a fejét, ajkai fénylettek spermámtól. Erősen zihálva mondta:
- Ne hagyd abba! Bármi történjék, ne hagyd abba!
Folytattam az ujjazást. Hirtelen felsikoltott:
- Igennn! Igennn! Elélvezek! Elélvezek! Érzed? Oooh... Igen, bátyó, bassz meg! Bassz meg! Figyeld a tévét, látod?
A férfi a filmben a kacér pillantású szőkeség arcára és mellkasára spriccelte heréi tartalmát, miközben a lány tovább húzgálta a faszát.
Susan végül megnyugodott, csukott szemmel, de mosolyogva, kimerülten hanyattdőlt. Az álla még mindig fénylett a nyáltól és a gecimtől.
- Hihetetlen! - mondta - A saját bátyám megujjaz, és akkorát durranok, mint egy bomba. Ó, anyám... ! Hogy tetszett az üzlet rád eső része? Jó vagyok?
- Nagyon jó vagy - mondtam, azzal odahajoltam, finoman széttártam a lábait és szenvedélyesen megcsókoltam nedvességtől tocsogó pináját - Köszönöm.
- Szóval ez a vérfertőzés? Ha igen, vérfertőző akarok lenni! Holnap nem akarsz tévézni egy kicsit? - nevetett és hirtelen rádöbbent, mit is tett. Arcát a kezeibe temette:
- A saját bátyámmal csináltam, ilyen egy igazi testvérszex!...

 

A frigid feleségem

A frigid feleség


5 éve vagyunk házasok. Az utóbbi időkben a szexuális életünk valahogy kezdett lelankadni. Az első két évben még szinte naponta együtt voltunk. Volt hogy naponta többször is. Utána fokozatosan egyre kevesebbszer. Sok mindent megpróbáltam, legtöbbször sikertelenül. A végén a feleségem már csak egyet akart :Nyugalmat.
Még egy ideitg sokat beszélgettünk, vitatkoztunk, hogy mi lehet ennek az oka. Később ez is elmaradt. Vagy korán ment lefeküdni, vagy későig nézte a TV t. Ma az első változat volt napirenden. Én néztem mérgesen a TV-t, amikor csöngött a telefon. A nővére jelentkezett, a sógornőm.
Közölte hogy férje megint hosszabb üzleti útra ment, és javasolt valamiféle összejövetelt, a magány elűzésére. Jeleztem hogy húga már mélyen alszik, mikor felvetette a kérdét.

- "Mi lenne ha te jönnél akkor át egy kicsit?". Hallgattam, majd némi habozás után mondtam: "Tulajdonképpen miért is ne ?Mindig csak te jöttél át eddig... "
A telefon elnémult. Nem volt világos hogy technikai hiba vagy a sógornőm letette. Biztos hogy hívott ? Végül is döntöttem. Halkan beosontam a hálószobába és egy kis cetlire ráírtam: "Fáj a fejem. El kellett mennem sétálni !"
Ahogy útra keltem, tulajdonképpen már bántam az egészet. Soha különösebben nem érdekelt a sógornőm.
Már a házuk elé értem, és éppen azon voltam hogy hazafelé fordulok, mikor halkan hallottam a nevem. Ő volt az ablakban és integetett hogy menjek be. Gyorsan be mentem és ő bezárta magunk mögött az ajtót. És ekkor elfogott valami kópéság és egy hirtelen mozdulattal érte nyúltam és szájon csókoltam. Egyáltalán nem lepődött meg. Viszonozta. Ölelés közben nekem nyomta a testét. Feszes póló volt rajta és rövid szoknya. Az én kedves kis sógornőm az évek alatt már jócskán felszedett magára. A molett nők, még az úgymond gusztusosan teltek sosem érdekeltek. De ma minden más volt. Kívántam. Kezemet minden teketória nélkül a fenekére csúsztattam. Férfiasságom már kezdett ágaskodni. nyilván ezt megérezte, mert igyekezett minél szorosabb testi kontaktusba jutni velem.
Hirtelen egy kicsi zavartsággal bocsánatot kért, és mondta hogy WC-re kell mennie. Becsukódott mögötte az ajtó. A kisördög belém bújt és hirtelen ránnyitottam az ajtót mely nem volt zárva. Nagy szemekkel, meglepődve nézett rám, ahogy ült a kagylón. Minden teketória nélkül odaléptem és két kézzel megfogtam a melleit.
Nem kicsi mellek voltak, de jó teltek, feszesek. Melltartó nem volt rajta. Felhúztam a pólóját és a meztelen mellein kezdtem a mellbimbóit dörzsölni. Gyorsan kidugták a a kis fejecskéiket. Tekintetemet lejjebb eresztve néztem be combjai közé. Gyengéd erőszakkal húztam szét őket.

- "Szeretném látni ahogy pisilsz!"- kérleltem.
- "Tényleg meg akarod nézni ?" - kérdezte. Bólintottam. Leguggoltam hogy jobban lássak.
Kezeimmel széthúztam a térdeit. Erős sugárban, hangosan jött a vizelete. Kértem hogy még egy kicsit tartalékoljon, és indítványoztam hogy menjünk a zuhany alá.
Beálltunk, most már teljesen meztelenül a kádba. Kölcsönösen masszírozgattuk egymást a vízsugárral, majd alapos szappanozgatás következett. Mellei, hasa, erős feneke, szőrös szeméremdombja. Nagyon megkeményedtem. Szappanos kezével ő is le fel játszott a merev rúdon akár csak egy porno filmben.

- "Lassabban, még nem akarok most elmenni." - kértem. "Gyere! Pisilj rá!" - utasitottam.
Befeküdtem a kádba, és ő a kád két szélére felguggolva kezdett pisilni. Jól aláigazítottam a farkam, hogy a legérzékenyebb részt találja el a még mindig energikus sugár.
Jobb volt mint a zuhany. Kár hogy nem tarthatott percekig.
Megtörülköztünk. Kezemez fogva húzott a hálószoba felé. Közben meg meg álltunk és szenvedélyesen csókolóztunk. Mikor leült a franciaágy szélére sokat mondón megálltam előtte a mereven felálló farkammal. Rögtön értette hogy mit akarok. Kissé szégyenlősen kérdezte:

- "Hogy csináljam ? Hogy jó neked?"
Két kézzel némán, a fejét gyengéd rőszakkal irányítottam az izgatottan fickándozó makkom felé. Ellenéllását feladva óvatosan szájba vette. Szívta, szopogatta, ízlelgette. Egyre bátrabban, és mélyebben, úgy hogy kénytelen voltam ismét figyelmeztetni:
- "Még nem akarom"

- "Miért ne? Szívesen kipróbálnám hogy itt milyen" mondta. Jó hát legyen, gondoltam és teljes marokkal megszorítottam telt kebleit. Nem sokat kellett várni míg ütemes sugarakkal jött meg a jól ismert megkönnyebbülő érzés. Heves nyögéseimet nem tudtam, nem is akartam visszatartani. Eközben ő lecsukott szemekkel, áhítatos szuszogással egyre azon volt hogy az én orgazmusomat az utolsó cseppig teljessé tegye.
Egy könnyed csókkal eltávozott a fürdőszobába. Utána leheveredtünk a nagy dupla ágyon. Kedvem támadt a kis pisiszex után egyébb kis különcségekhez. Kértem tőle még egy pár harisnyanadrágot. Egyenként a két kezét és a két lábát az ágy széleihez kikötöztem. Egy kicsit meglepődve nézett rám, de megnyugtattam hogy semmi fájdalmasat nem akarok művelni vele. Ha mégis valami kifogása van, mondja, és az egész játékot rögtön abbahagyom. Azt nem akarta. Így fogtam egy ollót, és a lába között egész rövidre nyírtam a szemérem szőrzetét, úgy hogy a rózsaszín belső ajkak is jól láthatók legyenek.
Kedvem támadt az egyik ujjamat közéjük vezetni. Heves sóhajtás volt rá a válasz. Másik kezemmel nem feledkeztem el ingerlő nagyságú melleit is kezelésbe venni, míg mindkét mellbimbóját sikerült kinöveszteni.
Aztán megragadva őket rájuk buktam, hogy minden erőmmel szívhassam. Szoptam, szívtam a termetes ciciket olyannyira hogy egy kis mérséklésre kért. Erre visszatértem a puncihoz. Most már úgy gondoltam hogy egy kis szájjal való kényeztetést is kiérdemeltek.
Nyelvmunkám sikeres volt, mert erőteljesen felszólított hogy most már dugjunk. Azért még a feneke lukának is jutott egy kis ciróka. A hatás tökéletes volt. Irtó jó volt nézni a kikötözött nőt, amint a kéjtől és vágytól remegett. Lassú élvezettel húztam fel a kondomot, aztán már gyors türelmetlenséggel hatoltam be.
Gyors ütemben kezdtem hajtani az orgazmus felé. Mondta, hogy azáltal hogy a szőrt az érzékeny helyen rövidre vágtam, a csiklója sokkal közvetlenebbül érzi ágyékom kemény csapásait, és hogy ez mennyire jó. Mindent beleadtam és élveztem apró kis sikolyait, izzadását ahogy élvezett.
Eldöntöttem utána hogy itt az ideje hogy a magam élvezetére is gondoljak. Lehúztam az óvszert, és nekiláttam a popsi meghódításának. Ehhez meg kellett oldoznom a harisnyából eszkábált köteléket, majd a lábainál fogva még sokkal jobban megemeltem a fenekét, és egy kispárnát tettem alá. Ezután újra rögzitettem a köteléket, és készen várt a gyönyörök kútja. A fütykös elegendő krémmel lett megkezelve, és óvatosan megkezdtem a behatolást.
Először volt egy kis ellenállás, nyögésecske, ezért egy két percet vártam hogy a záróizmok ellazuljanak. Utána már egész könnyedén tudtam becsúsztatni, szinte tövig. A ruganyos izomgyűrű forrón, feszesen tartotta fogva a faszt, ettől hihetetlenül felizgultam, és már nem bírtam hogy ne kezdjek mozogni. Nemsokára mellbimbói megkeményedtek, és heves sóhajtozásba kezdett. Hevesen elkezdtem markolgatni a tömött dudákat és közben lennt a mélyben gyönyörűséges magömlést éltem át. Egészen addig benne maradtam míg mindkettőnk izgalma teljesen lelohadt.

- "Még sose voltak a seggemben" - mondta.
- "És milyen volt?" - kérdeztem.

- "Eleinte inkább kellemetlen, de a végén már egész jó volt".
- "No akkor ezte a jövő alkalommal megismételjük" - ígértem. Rögtön izgatott lett.
- "Mikor lesz a jövő alkalom ?"
- "Ez részben tőled is függ ".
- "Hogy hogy?"
- "Holnap lesz egy családi összejövetel. Utána a húgod elmegy, és szabad a pálya.
Legjobb lenne ha már úgy jönnél hogy bugyit sem vennél. Csak én fogom észrevenni és ebből fogom tudni hogy benne vagy a dologban. "
- "Rendben. " nevetett és egy könnyed csókkal elbúcsúztunk a másnapi viszont látásra.
A szokásosnál sokkal jobb kedvvel mentem haza. lezuhanyoztam. majd a lehető leghalkabban beosontam az ágyba. Épp hogy magamra húztam a takarót hogy aludjak, mikor legnagyobb megdöbbenésemre a hasamon éreztem hitvesem kezét amint azt elkezdte cirógatni. Úgy tettem mint aki semmit sem vett észre az egészből. A kéz nem érte be cirógatással, hanem egy hirtelen mozdulattal rátalált fáradt férfiasságomra és elkezdte egész finoman masszírozgatni.
- "Ébren vagy ? " kérdezte. Bizonytalanul dünnyögtem, ami se nemet se igent nem jelentett.
A kéz folytatta munkáját, s moet már nem is eredménytelenül, mert éreztem ahogy a petyhüdt tagomba visszatért az élet. S ekkor, amimár évek óta nem történt meg.
Egyszerre fejével becsúszott a paplan alá, és éreztem ahogy a szájba veszi a furulyát.
Feszülten vártam hogy hová fog az egész kilukadni. Most már teljes testtel hozzámsimult és kezével erősen megragadta a szerszámot a tövénél. A szívások egyre intenzívebbek lettek. csak gratulálni tudtam magamnak, hogy volt annyi eszem hogy előzőleg lezuhanyozzak.
Már kezdetem egészen elejönni a dologba, mikor elkezdett csengeni a telefon. Rosszat sejtve mentem a készülékhez, és felvettem. A sógornőm volt. rögtön a leghatározottabban tettem a hülyét, s közöltem hogy rossz számot hívott, és itt semmmiféle Angéla nem lakik. 
Csak nem megérzett valamit a feleségem? Mindenesetre visszabújtam hozzá és elkezdtem lehúzni róla a bugyit. Nem ellenkezett. Közben enyhe szemrehányással mondtam neki, hogy mennyire el lettem hanyagolva az utóbbi hónapokban és ezért jár valamilyen kárpótlás. Erre sem szólt semmit. Elhatároztam hogy most már nem fogom engedni elrontani az élvezetemet, és az éjjeli szekrényen levő síkosító gél után nyúltam.
A puncija után a feneke nyílását alapos kezelésbe vettem a krémmel. Ezt percekig műveltem és ő közben érdektelenséget vagy álmosságot színlelve egyre mélyebbeket lélegzett. Úgy tűnt hogy elaludt. Nem nagyon akkartam valójában firtatni ennek a valóság tartamát. Óvatosan megkezdtem a behatolást. Egy ideig vártam hogy ellazuljon. Izgalmam nőttön nőtt és óvatosan mozgattam magamat benne, nehogy felébredjen.
Miután ennek semmi jelét nem adta, megragadtam egyik mellét. Ez megtette a maga hatását. A csúcspont hamar jött, és nagyon kellemes volt. Kimentem letussolni (immár másodszor). Mire visszajöttem a feleségem már horkolt. Én is gyorsan álomba merültem.
Másnap reggel élénk szemrehányással kezdte a napot. Közölte, hogy fáj a feneke, és a legközelebb hagyjam el feneke kedvelését. Én ellene vetettem hogy részben azért volt ez mert mivel aludt, nem irányított, és nem tudta tudatosan ellazítani altesti izomzatát. Ahogy veszekedtünk, a vita hevében nem vette észre hogy fürdőköpenye szétnyílt. Kilátszottak a valóban jó formájú mellei. Talán kicsit enyhíteni is akartam rossz kedvét, és céloztam mellei még mindig feszes voltára. Nem jött be a dolog, mert elég dühösen azt mondta:

- "Jellemző, te csak mindig erre tudsz gondolni!"

- "Hát igen" replikáztam enyhe gúnnyal. "Valóban ritkán adsz rá több esélyt a rágondolásnál, talán ezért. Ha meggondolom, hogy öt évi házasság után most már évente vagyunk annyit együtt mint régen két hét alatt... "
- "Engem nem érdekel!Nekem tökéletesen megteszi maximum havonta egyszer! És egyébként is utálom hogy olyan nedves leszek az egésztől!" S azzal dühösen összehúzta a pongyoláját.
Nem lehetett megmagyarázni neki, hogy ez a nedvesség a dolog természetes velejárója. A saját nőgyógyásza sem volt képes erre. Teljes holtpontra jutottunk. Nagyon elkeseredtem, de ugyanakkor nagyon is kívántam. Ahogy a vita tovább folyt, ha nem is durván de dulakodni kezdtünk. Megint kinyílt a köpenye. Ekkor felkaptam és ahogy erőtlenül védekezett bevittem a hálószobai nagyágyra és rádobtam. Nem volt még bugyi alatta. Meztelen öle ott volt előttem. Kezdtem széthúzni a lábait.
Nem igazán meggyőzően védekezett. Ujjaimmal megtapogattam szemérem ajkait. Jó nedvesek voltak. Lassan egyik ujjamat a hüvelybe vezetve kezdtem belülről masszírozni. Erre össze akarta zárni a lábát. Bedühödtem, és a kezem ügyébe került fürdőköpeny övével és egy harisnyával kikötöztem a lábait.

- "Mit akarsz tenni ?" - aggodalmaskodott. Szótlanul folytattam a megkezdett ujjazást kívül, belül egyaránt. Egy törülközőt is hoztam, ha izgalmában nedvedzni kezdene, legyen mivel megtörölni, különben hisztériás rohamot kap. Sóhajtozásai egyre intenzívebbé váltak. Most már a makkomat a bejárathoz illesztve döfködtem a hüvelybemenetét, de valójában nem hatoltam be. S ekkor nyöszörögve mondta:"
- "Ne kínozz, nem bírom tovább. Ha akarod akkor beteheted a fenekembe".
Hogy mióta vártam erre a mondatra! Ezúttal már könnyebb volt, szinte nem is volt ellenállás. Ismét elmerülhettem mellei élvezésében. Különösen megkeményedett mellbimbói simogatása volt jó.
A csúcspontot együtt értük el, és végre megtapasztalhattam az ő kielégülését is. Addig maradtunk együtt míg a vágy teljesen el nem halt mindkettőnkben.
A fürdés után az autóban panaszkodott hogy az ülés nem komfortos ott lent neki.